8.rész
Meghívó
2044.07.01
*Nicole*
Én vigyáznék rád. – visszhangzottak a fejembe az óta is Lovelace szavai.
- Még mit nem! – csattantam fel és ráütöttem az asztalra,
miközben a többiek ettek.
- Neked meg mi bajod? – nézett rám furcsán Kim
miközben teli pofával evett.
- Előbb nyeld le. – grimaszoltam.
Nyelt egy nagyot, majd hátradőlt a széken.
- Egy ideje furcsán viselkedsz. – nézett rám
ravaszul.
- Hagyjuk már. – fontam össze a karjaim magam előtt
duzzogva. – Csak frusztrált vagyok ennyi.
- Ch, még te vagy frusztrált… - motyogta Kim majd
újra enni kezdett.
- Mit morogsz az orrod alatt? – kérdeztem
felháborodva.
- Semmit. – válaszolt unottan.
És még én viselkedek furcsán…
- Jó én megyek sétálni. – álltam fel az asztaltól.
- Mégis hová? – kérdezte dünnyögve, mert teli volt
a szája.
- Mit tudom én. Fáj a fejem. – ráztam le gyorsan
majd miközben bújtam bele a cipőmbe Seungri megszólított:
- Hova készülsz?
- Magam sem tudom. – válaszoltam majd ki is mentem
az ajtón.
Olyan ingerült vagyok az utóbbi napokban. Minden és
mindenki idegesít és legszívesebben lelőném magam. És mindez, csak azért mert
valaki azt mondta, hogy: „Én vigyáznék rád.” ?!
- Szánalmas vagyok. – rúgtam bele egy kavicsba az úton.
Vettem a fáradtságot, és elsétáltam a kedvenc báromba.
Nem voltak soha sokan, nem voltak kellemetlen alakok ott csak ritkán, és remek
kikapcsolódás volt számomra. Általában vettem egy sört majd leültem a pulthoz
és rendeztem a gondolataim, vagy csak simán pihentem édes magányomba.
Most is egyből a pulthoz indultam, majd kértem egy
sört közben pedig a pulton könyökölve nézelődtem.
- Tessék. – adta oda a pultos a söröm.
- Köszönöm. – vettem el mosolyogva, majd iszogatni
kezdtem.
Végre egy kis nyugalom. Olyan nyugodt itt, akár el
is tudnék aludni.
- Egy tequila-t kérek. – ült le mellém egy férfi,
akinek a hangja ismerős volt.
Szemem sarkából ránéztem majd elmosolyodtam.
- Hát te meg? – kérdeztem.
- Nem csak te szoktál ide járni. – válaszolt G.O.
- Azt gondoltam. – kortyoltam egyet.
- És mit alkoholizálsz, így fényes nappal, egyedül?
– fordult felém.
- Pihenek. – sóhajtottam.
- Jaj, de túl van terhelve valaki. – nevetett.
Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra a nevetése.
Nem vagyunk különösebben jóba, de nagyon bírom. Kedves és vicces srác.
- Tessék. – tették le elé az italát.
- Köszönöm. – fordult a pultos felé mosolyogva,
majd inni kezdett.
Újra magam elé kezdtem bámulni, miközben néha
belekortyoltam a sörömbe és mikor a szemem sarkából rátévedt a tekintetem,
kissé elmosolyodtam.
- Jut eszembe. – szólalt meg mire rákaptam a
tekintetem lepetten. – Tessék. – csúsztatott át a pulton egy borítékot.
- Mi ez? – lepődtem meg.
- Meghívó. – mosolygott.
- Mire? – nevettem fel kissé majd kibontottam a
borítékot.
Na ne. Ez valami rossz vicc.
- Ez te se gondoltad komolyan. – fordultam felé
meggyötört arckifejezéssel.
- Mindenki szívesen lát. – veregette meg a vállam.
- G.O tudod jól, hogy nem vagyunk olyan viszonyba
Mir-rel…
- Nyugi. Ő kért, meg, hogy ha találkozunk, adjam át
neked.
- Mi? – kerekedtek ki a szemeim.
- Lehet félreérted a kapcsolatotok. – mosolygott
huncutul.
- Szerintem meg csak több ajándékot akar a
szülinapján. – dünnyögtem majd beleittam a sörömbe, ami el is fogyott. Felsóhajtottam
majd levágtam a pultra az üres üveget.
- Remélem, látlak majd a szülinapi buliján. – állt
fel a székről miután ő is megitta az italát.
- Ne fűzz ehhez sok reményt. – támasztottam unottan
a pultot.
Én
vigyáznék rád. – jutott eszembe már megint Lovelace.
- A francba! – túrtam bele idegesen a hajamba.
- Mi az? – lepődött meg.
- G.O! – fordultam felé elszántan. – Nem tudod ki
Lovelace?
Szemei kikerekedtek, majd elmosolyodott.
- Mégis miért? – röhögte el kissé magát.
- Csak kérdem. – fordultam el.
- Lehet, hogy tudom, de az is lehet, hogy nem. A
lényeg, hogy nem mondhatom el. Tudod, tilos. – forgatta meg a szemeit.
- Persze-persze, a szabályok. Harcolj álruhába valakivel,
aki amúgy lehet a barátod.
- Nicole… - sajnált meg G.O.
- Menj.
- Mi bajod lett hirtelen ezzel a munkával? Eddig
sose hallottalak panaszkodni…
- Csak… Majdnem meghaltam és… idegesít, hogy azok
közé tartozom, akiket szívbaj nélkül meg lehet ölni.
Így van. Vannak rangok, hogy kik azok akiket meglehet ölni ha a szükség úgy
hozza és kik azok akiket csak akkor ha parancsot kapunk rá. Magyarul, ha S
osztályú küldetést kapunk. A karszalagnak a színe, az ami jelzi, hogy az a
személy szabad préda vagy „elit”. Igen…. Az Elitek az Idolok… a prédák pedig mi
vagyunk.
- Túlreagálod. – ütögette meg a hátam.
- Harcoltam már veled? – néztem fel rá gyanakvóan.
- Honnan kéne tudnom?
- Csak kérdem. – vontam meg a vállam.
- Nem hiszem. Nem sok lánnyal harcoltam.
- Értem. – hajtottam le a fejem.
- Na de megyek. – vette le a kezét a hátamról.
- Jó. Szia. – néztem rá majd visszafordultam a
pulthoz.
- Remélem Mir szülinapi partiján találkozunk. –
kiabált vissza.
Még mit nem!
Felsóhajtottam majd a fejemet a pultra tettem.
Lovelace, ki vagy te valójában?
És nem csak ő volt az aki zavaró tényezőt jelentett
számomra.
Light…
