K(iller)-POP 11.rész - Mikor elszabadul a Pokol

11.rész

Mikor elszabadul a Pokol

2044.07.25

*Nicole*

- Mi a fene történt? – forgolódtam idegesen a nappaliban miután átkutattam az egész házat és megbizonyosodhattam róla, hogy nincs itthon senki.

Idegesen indultam meg az ajtó felé, hogy megkeressem őket mikor az hirtelen kinyílt és Daesung rontott be rajta. Mikor meglátott megtorpant és csak levegő után kapkodott. Az arca tele volt rémülettel és kétségbeeséssel.

- Ti meg hol a francba voltatok?! – förmedtem rá.

- Kim…- lihegte Daesung.

Kirázott a hideg és egyre jobban kezdtem megijedni.

- Mi van Kim-el?! – léptem oda hozzá és tettem a kezem a vállaira kétségbeesetten.

- É-én…- dadogta, majd könnyezni kezdett.

- A francba már! – kiabáltam majd kirohantam a házból.

Felpattantam a motoromra és elindultam azokra a helyekre amiket Kim-nek kellett átnéznie. 

Éreztem, hogy ez lesz. Valami történt. Valami nagy baj és Kim tudott róla, nekem meg nem mondta el! Mi a fene történt, amit így eltitkolt előlem?!

Motorzúgást hallottam mögülem, ami kizökkentett a gondolataimból. Hátranéztem és láttam, hogy egy motoros alak jön utánam.

Üldöznek.

- Ezt nem hiszem el!- mérgelődtem majd behajtottam az egyik utcába. 

Muszáj leráznom minél előbb! 

A lehető leggyorsabban hajtottam a motorral, de az illető csak nem tudott lekopni rólam. Azt sem tudtam merre megyek csak hajtottam be az ismeretlen utcákba. Hátranéztem, hogy még mindig követ-e, majd mikor újra magam elé néztem láttam, hogy zsákutcába tévedtem. Egy hatalmas téglafal volt előttem.

Leugrottam a motoromról, ami nekivágódott a falnak és összetört én meg jó párat gurultam a földön mire végre megálltam. Fájt minden porcikám, és sok sebet szereztem a merész akciómmal. Lassan négykézlábra tápászkodtam, majd letöröltem a vért a számról. Felnéztem, és az üldözőm nem messze tőlem megállt a motorral majd leszállt róla.

- Remek… - motyogtam, majd nagy nehezen felálltam.

Levette a fejéről a sisakot majd a motorra tette. Elővette a pisztolyát, majd rám szegezte.

- An! – szólított a nevemen. – Sajnálom.

- Nero… - sóhajtottam. – Mi ez az egész? Mi folyik itt? – kiabáltam.

- Nem kell tudnod róla. – válaszolt.

- Mire készültök? Hirtelen minden a feje tetejére állt…

- Ne haragudj An. Semmi bajom veled, de most meg kell, hogy öljelek.

- Semmi baj. – vontam meg a vállam.

Nero leengedte a karját, majd felsóhajtott.

- Mi az? – kérdeztem.

- Megzavartak.

- Mi?

Épp hogy kinyögtem azt a szót hirtelen feltűnt valaki és harcba bonyolódott Nero-val.

A pisztoly kiesett Nero kezéből én meg gyorsan odarohantam, majd felkaptam és rászegeztem.

- Hagyjátok abba! – kiáltottam.

Mindketten lassan eltávolodtak egymást majd rám néztek.

Egyiküket sem ölhetem meg… A fenébe. Én vagyok itt a legsebezhetőbb.

- Tedd le. – mondta az idegen.

- No. – válaszoltam.

- Tudod. – kezdte Nero. – Mi megölhetünk téged. Te minket nem.

A kezem remegni kezdett.

- Ennél tovább nincs miről beszélni. – mondta majd kirúgta a kezemből a pisztolyt. Felkiáltottam és a kezemhez kaptam, miközben Nero elindult a földön heverő pisztoly felé. Utána akartam nyúlni a kezemmel, de a másik félre lökött és újra harcba bonyolódtak. 

Próbáltam minden egyes alkalommal elolvasni a nevét a karszalagon, de sose jött össze. Végül

Arra eszméltem fel, hogy Nero a földön fekszik.

- Megölted?! – csattantam fel.

- Dehogy. – fordult felém.

A piros karszalagra néztem, amin végre el tudtam olvasni a nevet.

- Light. – néztem rá.

- Mennünk kell. – fogta meg a kezem majd rohanni kezdett.

- Nekünk? Hova? – kérdeztem miközben próbáltam vele tartani a lépést.

- Biztonságos helyre.

- Mi történt? Mitől szabadult el a pokol?

- Lázadás…

- L-lázadás? Miért?

- Nem tudom. Semmit se tudok. – válaszolt miközben a sötét utcákon rohantunk.

- Ki kezdte ezt az egész lázadás dolgot?

Hirtelen meg állt, felém fordult majd a kezeit a vállamra tette.

- Mondom, hogy nem tudom! Csak azt tudom, hogy nagyon sürgősen el kell rejtőznünk, mert hamarosan elszabadul a Pokol!

- A P-Pokol? – dadogtam majd megláttam valakit a földön feküdni.

Olyan ismerős volt…

Az utcákat lassan ellepték a sikoltozások, pisztoly durranások zaja. Levettem Light kezeit magamról majd lassan elindultam felé. Egyre jobban remegni kezdtem, ahogy közeledtem a földön heverő alak felé. Vérben ázott, haja pedig az arcába hullott. Mikor már csak pár lépés választott el tőle, végleg felismertem. Borzongás futott végig a hátamon. Sikítani akartam, sírni, dühöngeni, de Light hirtelen mögém termett, és eltakarta a szemeimet.

- Mennünk kell. – mondta halkan.

- Nem ő az ugye? - kérdeztem, de nem kaptam választ. – Az nem lehet. Ez csak egy rossz álom semmi más.

- Sajnálom An. – mondta majd elvette a kezét, amivel eltakarta a szemeimet. – Gyere. – fogta meg a kezem, de kirántottam szorításából és a földre rogytam.

Arcomat a tenyereimbe temettem és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem tudtam elhinni azt, ami történt, azt amit látok. Túl lehetetlennek tűnt. Nem tudtam átadni magam az elkeseredettségnek, hiszen úgy voltam vele, hogy ez csak álom. 

Minden csak álom…

Hirtelen pisztoly dörrenés zaja hozott vissza a valóságba.

- Mennünk kell! – ragadta meg a karom Light, majd felrántott a földről.

- De… - kezdtem és vissza akartam menni, de ő csak rohant, engem húzva maga után.

- Már halott, úgy se tudsz tenni semmit!

Halott….

Meghalt.

Sosem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Egy ilyen világban élek, és sose gondoltam ebbe bele. Olyan naiv voltam…

Tudhattam volna, hogy ez lesz. Az egész az én hibám… Sajnálom, Kim.

Ég veled. 

K(iller)-POP 10.rész - "Maradj életben."

10.rész

"Maradj életben."

2044.07.25

*Nicole*

- Veled meg mi van? – huppant le mellém a kanapéra Seungri, miközben én a plafont bámultam isteni koncentrációval.

- Semmi. – motyogtam egyhangúan.

- Lenne egy tök jó ötletem a következő koreográfiához. – mondta lelkesedve.

- Remek, akkor találd ki te az egészet. – dünnyögtem közbe pedig le se vettem a tekintetem a plafonról.

- Hé, te vagy a koreográfus! Ma szépen neki állsz és holnapra kész is van. – mondta boldogan.

- Hülye vagy? – fordultam felé. – Melyik pizsamádba álmodtad ezt? Meg amúgy is, ma este őrjáratra kell menjünk Kimmel.

- Tényleg… - gondolkozott.

- Ja, tényleg. – fintorogtam.

- De, de Nicole! – fordult felém újult lelkesedéssel mire felsóhajtottam. – Ha mondjuk, én mennék helyetted és akkor… - akadt el mikor felálltam a kanapéról és lenéztem rá unottól.

- Nőj fel kicsi maknae. – böktem meg a homlokát majd felmentem az emeltre Kim szobájába.

Halkan nyitottam be és láttam, ahogy az ablakon bámul kifelé.

- Te meg mit csinálsz? – léptem be mire felém fordult.

- Gondolkodom.

- Tudsz olyat is? – mosolyodtam el.

- Sajnos. – sóhajtott.

- Hé, mi van? – sétáltam oda mellé így már ketten bámultunk ki az ablakon.

- Semmi.

- Látom, hogy valami van. Mondd el. – néztem rá.

- Nem lehet.

- Miért?

- Mert még semmi se biztos.

- Egyre furcsábban viselkedsz.

- Nem akarlak feleslegesen veszélybe sodorni.

- Na jó. – álltam elé dühösen. – Most már tényleg mondd, el mi van mert bassza az agyam! – förmedtem rá.

- Nem lehet. – sóhajtott majd hátat fordított nekem is kiment.

Mi a fészkes fene folyik itt?

- Melyik részt akarod? – szálltunk le a motorunkról a parknál Kimmel.

- Nekem mindegy. – vont vállat Kim majd hátranézett rám és levette a sisakját.

- Akkor enyém a keleti és a déli rész.

- Rendben. – bólintott, majd mielőtt visszavette volna a sisakját hátrafordult még egyszer.

- Hol találkozzunk?

- Ha végeztél itt. – válaszoltam majd én is visszavettem a sisakom.

- Nicole. – szólalt meg Kim anélkül, hogy visszanézett volna rám.

- Hm?

- Maradj életben. – mondta halkan.

- Rendben. – bólintottam.

Felült a motorjára majd elindult a körzetünk nyugati része felé.

- Mi a fene? – néztem utána majd eltűnt a sötét éjszakában. – Valami nem stimmel… - egy darabig még bambultam majd vállat vontam és én is elindultam a saját körzetem felé.

Van valami a levegőben. Olyan vészjósló és ijesztő. Libabőrös lettem, ahogy hasítottam végig a motorral az utcákon. 

Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem sincs, hogy mi lehet az. Mikor megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át kell néznem, leszálltam a motorral majd elindultam a sötét utcákon.  Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem sincs, hogy mi lehet az. Mikor megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át kell néznem, leszálltam a motorral majd elindultam a sötét utcákon. Alaposan megfigyeltem minden egyes sarkot, ahogy azt a „munkám” megköveteli. Az egyik kis mellékutcából sustorgást hallottam mire megtorpantam. Fülelni kezdtem, hátha felismerem a hang tulajdonosát. Neki simultam a falnak majd egyre közelebb merészkedtem, végül kikukucskáltam a fal mögül.

- Nero. – suttogtam magam elé elképedve. Visszabújtattam a fejem a fal mögé majd nekidőltem és felsóhajtottam.

- Miben settengetsz? – motyogtam, majd újra kihajoltam a fal mögül. Nero tekintete rám tévedt mire bennem a vér is megfagyott. Hirtelen valaki hátulról megragadott, befogta a számat és beráncigált a sikátorba. Végig sikítani próbáltam, de nem jött össze. A támadóm nekisimult a falnak engem meg magához húzott miközben még mindig befogva tartotta a számat. Lépteket és kiabálást hallottam mire felhagytam az ellenkezéssel és csöndbe meghúztam magam. Nero és a társai keresni kezdtek engem. Elszaladtak a sikátor előtt, mire a támadóm lassan elengedett. Kihasználtam az alkalmat és megragadtam a kezét majd a háta mögé tettem és úgy fogtam le.

- Hé, An! – jajgatott.

- Te? – lepődtem meg.

- Mégis ki más? – mondta nehézkesen miközben arccal nekinyomtam a falnak.

- Miért? – szorítottam erősebben a kezét.

- Mert miért ne? – sziszegte fájdalmak közepette. Felsóhajtottam majd elengedtem és hátrébb léptem.

- Miért bukkansz fel mindig ott ahol én vagyok? – mondtam mérgelődve miközben ő a csuklóját simogatta ahol megszorítottam.

- Ezt én is kérdezhetném. – nézett rám.

- Idegesítő vagy. – tettem csípőre a kezeimet.

- Hé! Az előbb mentettem meg az életed! Megint. – húzta ki magát büszkén Lovelace.

- Na menj és lődd le magad. – forgattam meg a szemeimet, majd hátrébb löktem és elindultam kifelé.

- An! – kiabált utánam, de nem foglalkoztam vele. – Hé, An! – kiabált újra.

 - Mi van már?! – fordultam vissza dühösen. Ekkor hirtelen lépéseket hallottam a hátam mögül. A dühös tekintetem hirtelen átment unottba. Felsóhajtottam majd megfordultam.

- Rég találkoztunk. – vigyorogtam bután Nero-ra.

- Ez volt az utolsó alkalom. – mondta majd leakart szúrni, de kitértem. Elszaladtam mellette majd a motorom felé vettem az irányt. Csak pár lépés választott már csak el tőle mikor Nero megragadta a karom és lenyomott a földre. Idegesen ficánkoltam a földön, de túl erősen fogott. - Kicsit sajnállak. – jelentette ki.

- Nem szorulok rá. – válaszoltam dühösen.

- Rossz lehet szabad prédának lenni.

- Túl sokat beszélsz. – hallottam Lovelace hangját majd nem sokkal később motor zúgását. a hang irányába fordítottam a fejem és láttam, ahogy Lovelace a motoromon ülve felénk jön. Nero leszállt rólam én meg összehúztam magam, mert egy pillanatra elhittem, hogy elgázol. Lovelace megállt mellettem a motorral majd a kezét nyújtotta felém.

- Gyere. –hívott.

Vonakodva ugyan de megfogtam a kezét és felültem mögé a motorra. Neki köszönhetően újra megmenekültem…

- Kapaszkodj jobban. – kiabálta miközben az utcákon száguldottunk.

- Ha azt akarod, hogy tapizzalak azt mondd! – kiabáltam vissza majd szorosabban öleltem át.

- Kösz a tippet. – mondta, hangjából ítélve mosolyogva.

- Haza vigyelek?

- Ne. A parkhoz.

- Rendben.

Valami nagyon nincs rendben. Kim, Nero, Lovelace… mind furák vagytok. Valami van a levegőben. Valami készülődik… Mikor megérkeztünk mindketten leszálltunk a motorról. Körbe néztem hátha itt van már Kim de nem láttam sehol.

- Akkor én megyek. – nézett rám Lovelace.

- Helyes. – vágtam rá majd az égre néztem. Hallottam halkuló lépteit, miközben az eget kémleltem. Teltek a percek. Öt, tíz, harminc majd végül már egy óra is eltelt. Kim, hol vagy már? Két óra után fogtam magam, felültem a motoromra és haza hajtottam vele. Mikor beléptem a házba csend fogadott.

- Hahó! – kiabáltam de nem válaszolt senki. – Srácok!

Senki sincs itthon. Az egy dolog, hogy Kim nincs itt. De a többiek hova a francba tűntek?!

K(iller)-POP 9.rész - A buli

9.rész

A buli

2044.07.07.

*Nicole*

El se hiszem, hogy rávettem magam arra, hogy elmenjek ennek az idiótának a szülinapi bulijába. A taxi sofőrnek odaadtam a kis cetlit amire a megadott cím volt leírva és már indult is. Miközben az autóban ültem a kezembe tartottam az ajándékát is amit legszívesebben kihajítottam volna az ablakon. Nyomorék, meg se érdemli. 

Nem erőltettem meg magam ajándékozás terén. Megvettem a legelső parfümöt, ami tetszett, becsomagoltattam és kész is. 

Miután kiszálltam az autóból vettem egy nagy levegőt és elindultam az ajtó felé. Már messze hallani lehetett a hangos zenét és a kiabálást. Remek, utálom a zajos helyeket. Maradok, egy órát aztán tiplizek haza. 

Kopogtam az ajtón és pár másodperccel később ki is nyílt az ajtó.

- Csak eljöttél. – mosolygott G.O.

- És már meg is bántam. – fintorogtam, ahogy láttam a háttérbe a sok bulizó embert.

- Gyere. – tárta ki jobban az ajtót.

- Köszi. – mentem be majd miután becsukta utánam az ajtót felé fordultam és a kezébe nyomtam az ajándékot.

- Add át neki üdvözletem és azt,  hogy remélem pár éven belül újra elindul az egyed fejlődésben és nem ragad le annál a szintnél ahol most van. Örülök, hogy itt lehettem nagyon élveztem, mennem kell. – fordultam az ajtó felé, de visszarántott.

- Csak ne olyan sietősen. – vigyorgott G.O. – Ezt meg add oda neki te. – nyomta a kezembe a z ajándékot.

- Gonosz vagy. – duzzogtam.

- Hát persze. – kacsintott. – Érezd otthon magad. – mondta majd elsétált.

- „Érezd otthon magad”. – utánoztam elváltoztatott hangon. – Azt nehéz lesz…

Betámadtam a konyhát, majd öntöttem magamnak egy kis boros kólát. Azzal el is voltam egész addig míg…

- Nahát, kit látnak szemeim. – hallottam Mir hangját mire kiköptem az innivalóm.

- Ne ragozzuk. – néztem rá gonoszan. – Nesze. – nyomtam a kezébe az ajándékot.

- Igazán nem kellett volna…- szégyenlősködött.

- Hát szerintem sem. – vágtam rá.

- Köszönöm. – lépett oda hozzám majd magához ölelt én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. 

- nem vagyunk ilyen jóba. – löktem el magamtól majd megigazítottam a ruhám.

- Érezd jól magad. – mosolygott, mint egy kisgyerek majd elment.

Sóhajtottam egyet majd ittam tovább. Megőrülök ettől a gyerektől. Fogja magát és megölel. Csak nehogy legközelebb ágyékon rúgjam.

Leültem a kanapéra kezemben a boros kólámmal és csak néztem a többi embert, ahogy szórakoznak. 

Hirtelen olyan volt mintha egy vízesés alatt állnék. Jéghideg víz borult a nyakamba nem is akármennyi. Felugrottam a kanapéról és megfordultam.

Egyik srácot se ismertem azok közül, akik leöntöttek jó nagy vödör vízzel, majd röhögtek rajtam.

- Az igen. – jött oda Mir ámuldozva.

- Idióta! – üvöltöttem a képébe.

- Rendesen eláztál. – röhögött ki.

- Dögölj meg. – löktem félre majd bementem a konyhába, letettem a poharat és becéloztam a fürdőt. 

- Idióta barmok! – mérgelődtem magamban miközben a tükörben igazgattam magam. Bőrig áztam mindenhol. 

- Remek…

Visszafelé tartottam mikor megláttam, ahogy egy lány az egyik fotelbe ül és ugyanazok a srácok felé tartanak egy vödör vízzel.

- Vigyázz! – kiáltottam el magam, de késő volt.

Őt is leöntötték. A lány megrémülve ugrott fel a fotelből és kétségbeesetten mérte végig magát.

- Hé, most már hagyjátok abba. – sietett oda Mir majd átölelte a lányt. – Fogjátok vissza magatok vagy menjetek haza.

Az állam a padlót súrolta. Más lányt egyből a kegyei alá vesz és „ápolgatja” engem meg teli pofával kiröhög. 

- Barom. – mérgelődtem majd dühöngve elindultam az ajtó felé mikor valaki hirtelen elém lépett én meg nekimentem.

- Bocsi. – léptem hátra és fogtam a fejem.

- Bocs, nem vettelek észre. – válaszolt.

- Semmi baj. – intettem le.

Elvettem a kezem a fejemtől és ránéztem.

- Olyan ismerős vagy… - csúszott ki a számon miközben összeszűkített szemekkel bámultam.

- Pedig még nem találkoztunk. – mosolygott. 

Aranyos, mégis kicsit gonosz mosolya volt. Nagyon ennivaló volt. 

- Kyuhyun. – nyújtotta a kezét.

- Oh. – lepődtem meg. – Super Junior igaz? – fogtam meg a kezét mosolyogva.

- Pontosan. – viszonozta a mosolyt.

- Sok számotokat szeretem. – vigyorogtam kínosan. – Amúgy Nicole vagyok.

- Szép név.

- Átlagos. – zavarban voltam. Magam sem tudom miért. Nem jellemző rám az ilyen viselkedés… - Ha nem haragszol megyek és fogok magamnak egy taxit. Kicsit vizes lett a hangulat és haza akarok menni.

Azt a részt mellőztem, hogy „el se akartam jönni.”

- Elvigyelek? – vette ki a zsebéből a kocsija kulcsát.

- Nem szükséges. – ellenkeztem.

- Mizu? – borult valaki a nyakamba.

Aha..” valaki”.

- Hagyj. – löktem el magamtól Mir-t.

- Miért duzzogsz? – értetlenkedett.

- Nem mondtam, hogy hagyj békén?! – förmedtem rá.

- Olyan vagy mint egy hárpia… - kicsit részegnek tűnt.

Hárpia?! Mi másra számítottam…

- Menj és lődd le magad. – hajtottam le a fejem. Csalódott és megsértett voltam, de nem akartam kimutatni.

- Mit vártál mit mondok? – bökött oldalba.

- Hagyj már! – kezdtek könnyek gyűlni a szemembe.

A francba. Miért könnyezem? Miért kéne, fájjon egy kicsit is az amit ő mondd? Hol hagytam az eszem?

- Ne várj olyat, ami nem fog megtörténni. – komolyodott el Mir.

Csönd lett. Még is ugyan mit várnék?! Nem várok semmire… Mi tud ez a beképzelt barom amit én nem? Én nem…

- Gyere haza viszlek. – karolt át Kyuhyun majd az ajtó felé kezdett terelni.

Még is mi volt ez az egész? Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyikünk se úgy viselkedett, mint szokott. Egyáltalán miért hívott meg? Én vagyok a szánalmas, amiért eljöttem…

K(iller)-POP 8.rész - Meghívó

8.rész

Meghívó

2044.07.01

*Nicole*

Én vigyáznék rád. – visszhangzottak a fejembe az óta is Lovelace szavai.

- Még mit nem! – csattantam fel és ráütöttem az asztalra, miközben a többiek ettek.

- Neked meg mi bajod? – nézett rám furcsán Kim miközben teli pofával evett.

- Előbb nyeld le. – grimaszoltam.

Nyelt egy nagyot, majd hátradőlt a széken.

- Egy ideje furcsán viselkedsz. – nézett rám ravaszul.

- Hagyjuk már. – fontam össze a karjaim magam előtt duzzogva. – Csak frusztrált vagyok ennyi.

- Ch, még te vagy frusztrált… - motyogta Kim majd újra enni kezdett.

- Mit morogsz az orrod alatt? – kérdeztem felháborodva.

- Semmit. – válaszolt unottan.

És még én viselkedek furcsán…

- Jó én megyek sétálni. – álltam fel az asztaltól.

- Mégis hová? – kérdezte dünnyögve, mert teli volt a szája.

- Mit tudom én. Fáj a fejem. – ráztam le gyorsan majd miközben bújtam bele a cipőmbe Seungri megszólított:

- Hova készülsz?

- Magam sem tudom. – válaszoltam majd ki is mentem az ajtón.

Olyan ingerült vagyok az utóbbi napokban. Minden és mindenki idegesít és legszívesebben lelőném magam. És mindez, csak azért mert valaki azt mondta, hogy: „Én vigyáznék rád.” ?!

- Szánalmas vagyok. – rúgtam bele egy kavicsba az úton.

Vettem a fáradtságot, és elsétáltam a kedvenc báromba. Nem voltak soha sokan, nem voltak kellemetlen alakok ott csak ritkán, és remek kikapcsolódás volt számomra. Általában vettem egy sört majd leültem a pulthoz és rendeztem a gondolataim, vagy csak simán pihentem édes magányomba.

Most is egyből a pulthoz indultam, majd kértem egy sört közben pedig a pulton könyökölve nézelődtem.

- Tessék. – adta oda a pultos a söröm.

- Köszönöm. – vettem el mosolyogva, majd iszogatni kezdtem.

Végre egy kis nyugalom. Olyan nyugodt itt, akár el is tudnék aludni.

- Egy tequila-t kérek. – ült le mellém egy férfi, akinek a hangja ismerős volt.

Szemem sarkából ránéztem majd elmosolyodtam.

- Hát te meg? – kérdeztem.

- Nem csak te szoktál ide járni. – válaszolt G.O.

- Azt gondoltam. – kortyoltam egyet.

- És mit alkoholizálsz, így fényes nappal, egyedül? – fordult felém.

- Pihenek. – sóhajtottam.

- Jaj, de túl van terhelve valaki. – nevetett.

Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra a nevetése. Nem vagyunk különösebben jóba, de nagyon bírom. Kedves és vicces srác.

- Tessék. – tették le elé az italát.

- Köszönöm. – fordult a pultos felé mosolyogva, majd inni kezdett.

Újra magam elé kezdtem bámulni, miközben néha belekortyoltam a sörömbe és mikor a szemem sarkából rátévedt a tekintetem, kissé elmosolyodtam.

- Jut eszembe. – szólalt meg mire rákaptam a tekintetem lepetten. – Tessék. – csúsztatott át a pulton egy borítékot.

- Mi ez? – lepődtem meg.

- Meghívó. – mosolygott.

- Mire? – nevettem fel kissé majd kibontottam a borítékot.

Na ne. Ez valami rossz vicc.

- Ez te se gondoltad komolyan. – fordultam felé meggyötört arckifejezéssel.

- Mindenki szívesen lát. – veregette meg a vállam.

- G.O tudod jól, hogy nem vagyunk olyan viszonyba Mir-rel…

- Nyugi. Ő kért, meg, hogy ha találkozunk, adjam át neked.

- Mi? – kerekedtek ki a szemeim.

- Lehet félreérted a kapcsolatotok. – mosolygott huncutul.

- Szerintem meg csak több ajándékot akar a szülinapján. – dünnyögtem majd beleittam a sörömbe, ami el is fogyott. Felsóhajtottam majd levágtam a pultra az üres üveget.

- Remélem, látlak majd a szülinapi buliján. – állt fel a székről miután ő is megitta az italát.

- Ne fűzz ehhez sok reményt. – támasztottam unottan a pultot.

Én vigyáznék rád. – jutott eszembe már megint Lovelace.

- A francba! – túrtam bele idegesen a hajamba.

- Mi az? – lepődött meg.

- G.O! – fordultam felé elszántan. – Nem tudod ki Lovelace?

Szemei kikerekedtek, majd elmosolyodott.

- Mégis miért? – röhögte el kissé magát.

- Csak kérdem. – fordultam el.

- Lehet, hogy tudom, de az is lehet, hogy nem. A lényeg, hogy nem mondhatom el. Tudod, tilos. – forgatta meg a szemeit.

- Persze-persze, a szabályok. Harcolj álruhába valakivel, aki amúgy lehet a barátod.

- Nicole… - sajnált meg G.O.

- Menj. 

- Mi bajod lett hirtelen ezzel a munkával? Eddig sose hallottalak panaszkodni…

- Csak… Majdnem meghaltam és… idegesít, hogy azok közé tartozom, akiket szívbaj nélkül meg lehet ölni.

Így van. Vannak rangok, hogy kik azok akiket meglehet ölni ha a szükség úgy hozza és kik azok akiket csak akkor ha parancsot kapunk rá. Magyarul, ha S osztályú küldetést kapunk. A karszalagnak a színe, az ami jelzi, hogy az a személy szabad préda vagy „elit”. Igen…. Az Elitek az Idolok… a prédák pedig mi vagyunk.

- Túlreagálod. – ütögette meg a hátam.

- Harcoltam már veled? – néztem fel rá gyanakvóan.

- Honnan kéne tudnom?

- Csak kérdem. – vontam meg a vállam.

- Nem hiszem. Nem sok lánnyal harcoltam.

- Értem. – hajtottam le a fejem.

- Na de megyek. – vette le a kezét a hátamról.

- Jó. Szia. – néztem rá majd visszafordultam a pulthoz.

- Remélem Mir szülinapi partiján találkozunk. – kiabált vissza.

Még mit nem!

Felsóhajtottam majd a fejemet a pultra tettem. 

Lovelace, ki vagy te valójában?

És nem csak ő volt az aki zavaró tényezőt jelentett számomra. 

Light…