K(iller)-POP 9.rész - A buli

9.rész

A buli

2044.07.07.

*Nicole*

El se hiszem, hogy rávettem magam arra, hogy elmenjek ennek az idiótának a szülinapi bulijába. A taxi sofőrnek odaadtam a kis cetlit amire a megadott cím volt leírva és már indult is. Miközben az autóban ültem a kezembe tartottam az ajándékát is amit legszívesebben kihajítottam volna az ablakon. Nyomorék, meg se érdemli. 

Nem erőltettem meg magam ajándékozás terén. Megvettem a legelső parfümöt, ami tetszett, becsomagoltattam és kész is. 

Miután kiszálltam az autóból vettem egy nagy levegőt és elindultam az ajtó felé. Már messze hallani lehetett a hangos zenét és a kiabálást. Remek, utálom a zajos helyeket. Maradok, egy órát aztán tiplizek haza. 

Kopogtam az ajtón és pár másodperccel később ki is nyílt az ajtó.

- Csak eljöttél. – mosolygott G.O.

- És már meg is bántam. – fintorogtam, ahogy láttam a háttérbe a sok bulizó embert.

- Gyere. – tárta ki jobban az ajtót.

- Köszi. – mentem be majd miután becsukta utánam az ajtót felé fordultam és a kezébe nyomtam az ajándékot.

- Add át neki üdvözletem és azt,  hogy remélem pár éven belül újra elindul az egyed fejlődésben és nem ragad le annál a szintnél ahol most van. Örülök, hogy itt lehettem nagyon élveztem, mennem kell. – fordultam az ajtó felé, de visszarántott.

- Csak ne olyan sietősen. – vigyorgott G.O. – Ezt meg add oda neki te. – nyomta a kezembe a z ajándékot.

- Gonosz vagy. – duzzogtam.

- Hát persze. – kacsintott. – Érezd otthon magad. – mondta majd elsétált.

- „Érezd otthon magad”. – utánoztam elváltoztatott hangon. – Azt nehéz lesz…

Betámadtam a konyhát, majd öntöttem magamnak egy kis boros kólát. Azzal el is voltam egész addig míg…

- Nahát, kit látnak szemeim. – hallottam Mir hangját mire kiköptem az innivalóm.

- Ne ragozzuk. – néztem rá gonoszan. – Nesze. – nyomtam a kezébe az ajándékot.

- Igazán nem kellett volna…- szégyenlősködött.

- Hát szerintem sem. – vágtam rá.

- Köszönöm. – lépett oda hozzám majd magához ölelt én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. 

- nem vagyunk ilyen jóba. – löktem el magamtól majd megigazítottam a ruhám.

- Érezd jól magad. – mosolygott, mint egy kisgyerek majd elment.

Sóhajtottam egyet majd ittam tovább. Megőrülök ettől a gyerektől. Fogja magát és megölel. Csak nehogy legközelebb ágyékon rúgjam.

Leültem a kanapéra kezemben a boros kólámmal és csak néztem a többi embert, ahogy szórakoznak. 

Hirtelen olyan volt mintha egy vízesés alatt állnék. Jéghideg víz borult a nyakamba nem is akármennyi. Felugrottam a kanapéról és megfordultam.

Egyik srácot se ismertem azok közül, akik leöntöttek jó nagy vödör vízzel, majd röhögtek rajtam.

- Az igen. – jött oda Mir ámuldozva.

- Idióta! – üvöltöttem a képébe.

- Rendesen eláztál. – röhögött ki.

- Dögölj meg. – löktem félre majd bementem a konyhába, letettem a poharat és becéloztam a fürdőt. 

- Idióta barmok! – mérgelődtem magamban miközben a tükörben igazgattam magam. Bőrig áztam mindenhol. 

- Remek…

Visszafelé tartottam mikor megláttam, ahogy egy lány az egyik fotelbe ül és ugyanazok a srácok felé tartanak egy vödör vízzel.

- Vigyázz! – kiáltottam el magam, de késő volt.

Őt is leöntötték. A lány megrémülve ugrott fel a fotelből és kétségbeesetten mérte végig magát.

- Hé, most már hagyjátok abba. – sietett oda Mir majd átölelte a lányt. – Fogjátok vissza magatok vagy menjetek haza.

Az állam a padlót súrolta. Más lányt egyből a kegyei alá vesz és „ápolgatja” engem meg teli pofával kiröhög. 

- Barom. – mérgelődtem majd dühöngve elindultam az ajtó felé mikor valaki hirtelen elém lépett én meg nekimentem.

- Bocsi. – léptem hátra és fogtam a fejem.

- Bocs, nem vettelek észre. – válaszolt.

- Semmi baj. – intettem le.

Elvettem a kezem a fejemtől és ránéztem.

- Olyan ismerős vagy… - csúszott ki a számon miközben összeszűkített szemekkel bámultam.

- Pedig még nem találkoztunk. – mosolygott. 

Aranyos, mégis kicsit gonosz mosolya volt. Nagyon ennivaló volt. 

- Kyuhyun. – nyújtotta a kezét.

- Oh. – lepődtem meg. – Super Junior igaz? – fogtam meg a kezét mosolyogva.

- Pontosan. – viszonozta a mosolyt.

- Sok számotokat szeretem. – vigyorogtam kínosan. – Amúgy Nicole vagyok.

- Szép név.

- Átlagos. – zavarban voltam. Magam sem tudom miért. Nem jellemző rám az ilyen viselkedés… - Ha nem haragszol megyek és fogok magamnak egy taxit. Kicsit vizes lett a hangulat és haza akarok menni.

Azt a részt mellőztem, hogy „el se akartam jönni.”

- Elvigyelek? – vette ki a zsebéből a kocsija kulcsát.

- Nem szükséges. – ellenkeztem.

- Mizu? – borult valaki a nyakamba.

Aha..” valaki”.

- Hagyj. – löktem el magamtól Mir-t.

- Miért duzzogsz? – értetlenkedett.

- Nem mondtam, hogy hagyj békén?! – förmedtem rá.

- Olyan vagy mint egy hárpia… - kicsit részegnek tűnt.

Hárpia?! Mi másra számítottam…

- Menj és lődd le magad. – hajtottam le a fejem. Csalódott és megsértett voltam, de nem akartam kimutatni.

- Mit vártál mit mondok? – bökött oldalba.

- Hagyj már! – kezdtek könnyek gyűlni a szemembe.

A francba. Miért könnyezem? Miért kéne, fájjon egy kicsit is az amit ő mondd? Hol hagytam az eszem?

- Ne várj olyat, ami nem fog megtörténni. – komolyodott el Mir.

Csönd lett. Még is ugyan mit várnék?! Nem várok semmire… Mi tud ez a beképzelt barom amit én nem? Én nem…

- Gyere haza viszlek. – karolt át Kyuhyun majd az ajtó felé kezdett terelni.

Még is mi volt ez az egész? Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyikünk se úgy viselkedett, mint szokott. Egyáltalán miért hívott meg? Én vagyok a szánalmas, amiért eljöttem…