10.rész
"Maradj életben."
2044.07.25
*Nicole*
- Veled meg mi van? – huppant le mellém a kanapéra
Seungri, miközben én a plafont bámultam isteni koncentrációval.
- Semmi. – motyogtam egyhangúan.
- Lenne egy tök jó ötletem a következő koreográfiához.
– mondta lelkesedve.
- Remek, akkor találd ki te az egészet. –
dünnyögtem közbe pedig le se vettem a tekintetem a plafonról.
- Hé, te vagy a koreográfus! Ma szépen neki állsz
és holnapra kész is van. – mondta boldogan.
- Hülye vagy? – fordultam felé. – Melyik pizsamádba
álmodtad ezt? Meg amúgy is, ma este őrjáratra kell menjünk Kimmel.
- Tényleg… - gondolkozott.
- Ja, tényleg. – fintorogtam.
- De, de Nicole! – fordult felém újult lelkesedéssel
mire felsóhajtottam. – Ha mondjuk, én mennék helyetted és akkor… - akadt el
mikor felálltam a kanapéról és lenéztem rá unottól.
- Nőj fel kicsi maknae. – böktem meg a homlokát
majd felmentem az emeltre Kim szobájába.
Halkan nyitottam be és láttam, ahogy az ablakon bámul kifelé.
- Te meg mit csinálsz? – léptem be mire felém
fordult.
- Gondolkodom.
- Tudsz olyat is? – mosolyodtam el.
- Sajnos. – sóhajtott.
- Hé, mi van? – sétáltam oda mellé így már ketten
bámultunk ki az ablakon.
- Semmi.
- Látom, hogy valami van. Mondd el. – néztem rá.
- Nem lehet.
- Miért?
- Mert még semmi se biztos.
- Egyre furcsábban viselkedsz.
- Nem akarlak feleslegesen veszélybe sodorni.
- Na jó. – álltam elé dühösen. – Most már tényleg mondd,
el mi van mert bassza az agyam! – förmedtem rá.
- Nem lehet. – sóhajtott majd hátat fordított nekem
is kiment.
Mi a fészkes fene folyik itt?
- Melyik részt akarod? – szálltunk le a motorunkról
a parknál Kimmel.
- Nekem mindegy. – vont vállat Kim majd hátranézett
rám és levette a sisakját.
- Akkor enyém a keleti és a déli rész.
- Rendben. – bólintott, majd mielőtt visszavette
volna a sisakját hátrafordult még egyszer.
- Hol találkozzunk?
- Ha végeztél itt. – válaszoltam majd én is visszavettem
a sisakom.
- Nicole. – szólalt meg Kim anélkül, hogy
visszanézett volna rám.
- Hm?
- Maradj életben. – mondta halkan.
- Rendben. – bólintottam.
Felült a motorjára majd elindult a körzetünk
nyugati része felé.
- Mi a fene? – néztem utána majd eltűnt a sötét
éjszakában. – Valami nem stimmel… - egy darabig még bambultam majd vállat
vontam és én is elindultam a saját körzetem felé.
Van valami a levegőben. Olyan vészjósló és ijesztő.
Libabőrös lettem, ahogy hasítottam végig a motorral az utcákon.
Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem sincs, hogy mi lehet az. Mikor
megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át kell néznem, leszálltam a
motorral majd elindultam a sötét utcákon. Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem
sincs, hogy mi lehet az. Mikor megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át
kell néznem, leszálltam a motorral majd elindultam a sötét utcákon. Alaposan
megfigyeltem minden egyes sarkot, ahogy azt a „munkám” megköveteli. Az egyik
kis mellékutcából sustorgást hallottam mire megtorpantam. Fülelni kezdtem,
hátha felismerem a hang tulajdonosát. Neki simultam a falnak majd egyre
közelebb merészkedtem, végül kikukucskáltam a fal mögül.
- Nero. – suttogtam magam elé elképedve. Visszabújtattam a fejem a fal mögé
majd nekidőltem és felsóhajtottam.
- Miben settengetsz? – motyogtam, majd újra kihajoltam a fal mögül. Nero
tekintete rám tévedt mire bennem a vér is megfagyott. Hirtelen valaki hátulról
megragadott, befogta a számat és beráncigált a sikátorba. Végig sikítani próbáltam,
de nem jött össze. A támadóm nekisimult a falnak engem meg magához húzott
miközben még mindig befogva tartotta a számat. Lépteket és kiabálást hallottam
mire felhagytam az ellenkezéssel és csöndbe meghúztam magam. Nero és a társai
keresni kezdtek engem. Elszaladtak a sikátor előtt, mire a támadóm lassan
elengedett. Kihasználtam az alkalmat és megragadtam a kezét majd a háta mögé
tettem és úgy fogtam le.
- Hé, An! – jajgatott.
- Te? – lepődtem meg.
- Mégis ki más? – mondta nehézkesen miközben arccal nekinyomtam a falnak.
- Miért? – szorítottam erősebben a kezét.
- Mert miért ne? – sziszegte fájdalmak közepette. Felsóhajtottam majd elengedtem
és hátrébb léptem.
- Miért bukkansz fel mindig ott ahol én vagyok? – mondtam mérgelődve
miközben ő a csuklóját simogatta ahol megszorítottam.
- Ezt én is kérdezhetném. – nézett rám.
- Idegesítő vagy. – tettem csípőre a kezeimet.
- Hé! Az előbb mentettem meg az életed! Megint. – húzta ki magát büszkén
Lovelace.
- Na menj és lődd le magad. – forgattam meg a szemeimet, majd hátrébb
löktem és elindultam kifelé.
- An! – kiabált utánam, de nem foglalkoztam vele. – Hé, An! – kiabált újra.
- Mi van már?! – fordultam vissza
dühösen. Ekkor hirtelen lépéseket hallottam a hátam mögül. A dühös tekintetem
hirtelen átment unottba. Felsóhajtottam majd megfordultam.
- Rég találkoztunk. – vigyorogtam bután Nero-ra.
- Ez volt az utolsó alkalom. – mondta majd leakart szúrni, de kitértem.
Elszaladtam mellette majd a motorom felé vettem az irányt. Csak pár lépés
választott már csak el tőle mikor Nero megragadta a karom és lenyomott a
földre. Idegesen ficánkoltam a földön, de túl erősen fogott. - Kicsit
sajnállak. – jelentette ki.
- Nem szorulok rá. – válaszoltam dühösen.
- Rossz lehet szabad prédának lenni.
- Túl sokat beszélsz. – hallottam Lovelace hangját majd nem sokkal később
motor zúgását. a hang irányába fordítottam a fejem és láttam, ahogy Lovelace a
motoromon ülve felénk jön. Nero leszállt rólam én meg összehúztam magam, mert
egy pillanatra elhittem, hogy elgázol. Lovelace megállt mellettem a motorral
majd a kezét nyújtotta felém.
- Gyere. –hívott.
Vonakodva ugyan de megfogtam a kezét és felültem mögé a motorra. Neki
köszönhetően újra megmenekültem…
- Kapaszkodj jobban. – kiabálta miközben az utcákon száguldottunk.
- Ha azt akarod, hogy tapizzalak azt mondd! – kiabáltam vissza majd
szorosabban öleltem át.
- Kösz a tippet. – mondta, hangjából ítélve mosolyogva.
- Haza vigyelek?
- Ne. A parkhoz.
- Rendben.
Valami nagyon nincs rendben. Kim, Nero, Lovelace… mind furák vagytok.
Valami van a levegőben. Valami készülődik… Mikor megérkeztünk mindketten
leszálltunk a motorról. Körbe néztem hátha itt van már Kim de nem láttam sehol.
- Akkor én megyek. – nézett rám Lovelace.
- Helyes. – vágtam rá majd az égre néztem. Hallottam halkuló lépteit,
miközben az eget kémleltem. Teltek a percek. Öt, tíz, harminc majd végül már
egy óra is eltelt. Kim, hol vagy már? Két óra után fogtam magam, felültem a
motoromra és haza hajtottam vele. Mikor beléptem a házba csend fogadott.
- Hahó! – kiabáltam de nem válaszolt senki. – Srácok!
Senki sincs itthon. Az egy dolog, hogy Kim nincs itt. De a többiek hova a
francba tűntek?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése