K(iller)-POP 10.rész - "Maradj életben."

10.rész

"Maradj életben."

2044.07.25

*Nicole*

- Veled meg mi van? – huppant le mellém a kanapéra Seungri, miközben én a plafont bámultam isteni koncentrációval.

- Semmi. – motyogtam egyhangúan.

- Lenne egy tök jó ötletem a következő koreográfiához. – mondta lelkesedve.

- Remek, akkor találd ki te az egészet. – dünnyögtem közbe pedig le se vettem a tekintetem a plafonról.

- Hé, te vagy a koreográfus! Ma szépen neki állsz és holnapra kész is van. – mondta boldogan.

- Hülye vagy? – fordultam felé. – Melyik pizsamádba álmodtad ezt? Meg amúgy is, ma este őrjáratra kell menjünk Kimmel.

- Tényleg… - gondolkozott.

- Ja, tényleg. – fintorogtam.

- De, de Nicole! – fordult felém újult lelkesedéssel mire felsóhajtottam. – Ha mondjuk, én mennék helyetted és akkor… - akadt el mikor felálltam a kanapéról és lenéztem rá unottól.

- Nőj fel kicsi maknae. – böktem meg a homlokát majd felmentem az emeltre Kim szobájába.

Halkan nyitottam be és láttam, ahogy az ablakon bámul kifelé.

- Te meg mit csinálsz? – léptem be mire felém fordult.

- Gondolkodom.

- Tudsz olyat is? – mosolyodtam el.

- Sajnos. – sóhajtott.

- Hé, mi van? – sétáltam oda mellé így már ketten bámultunk ki az ablakon.

- Semmi.

- Látom, hogy valami van. Mondd el. – néztem rá.

- Nem lehet.

- Miért?

- Mert még semmi se biztos.

- Egyre furcsábban viselkedsz.

- Nem akarlak feleslegesen veszélybe sodorni.

- Na jó. – álltam elé dühösen. – Most már tényleg mondd, el mi van mert bassza az agyam! – förmedtem rá.

- Nem lehet. – sóhajtott majd hátat fordított nekem is kiment.

Mi a fészkes fene folyik itt?

- Melyik részt akarod? – szálltunk le a motorunkról a parknál Kimmel.

- Nekem mindegy. – vont vállat Kim majd hátranézett rám és levette a sisakját.

- Akkor enyém a keleti és a déli rész.

- Rendben. – bólintott, majd mielőtt visszavette volna a sisakját hátrafordult még egyszer.

- Hol találkozzunk?

- Ha végeztél itt. – válaszoltam majd én is visszavettem a sisakom.

- Nicole. – szólalt meg Kim anélkül, hogy visszanézett volna rám.

- Hm?

- Maradj életben. – mondta halkan.

- Rendben. – bólintottam.

Felült a motorjára majd elindult a körzetünk nyugati része felé.

- Mi a fene? – néztem utána majd eltűnt a sötét éjszakában. – Valami nem stimmel… - egy darabig még bambultam majd vállat vontam és én is elindultam a saját körzetem felé.

Van valami a levegőben. Olyan vészjósló és ijesztő. Libabőrös lettem, ahogy hasítottam végig a motorral az utcákon. 

Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem sincs, hogy mi lehet az. Mikor megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át kell néznem, leszálltam a motorral majd elindultam a sötét utcákon.  Érzem, hogy valami nincs rendben. De ötletem sincs, hogy mi lehet az. Mikor megérkeztem ahhoz a területhez, amit alaposan át kell néznem, leszálltam a motorral majd elindultam a sötét utcákon. Alaposan megfigyeltem minden egyes sarkot, ahogy azt a „munkám” megköveteli. Az egyik kis mellékutcából sustorgást hallottam mire megtorpantam. Fülelni kezdtem, hátha felismerem a hang tulajdonosát. Neki simultam a falnak majd egyre közelebb merészkedtem, végül kikukucskáltam a fal mögül.

- Nero. – suttogtam magam elé elképedve. Visszabújtattam a fejem a fal mögé majd nekidőltem és felsóhajtottam.

- Miben settengetsz? – motyogtam, majd újra kihajoltam a fal mögül. Nero tekintete rám tévedt mire bennem a vér is megfagyott. Hirtelen valaki hátulról megragadott, befogta a számat és beráncigált a sikátorba. Végig sikítani próbáltam, de nem jött össze. A támadóm nekisimult a falnak engem meg magához húzott miközben még mindig befogva tartotta a számat. Lépteket és kiabálást hallottam mire felhagytam az ellenkezéssel és csöndbe meghúztam magam. Nero és a társai keresni kezdtek engem. Elszaladtak a sikátor előtt, mire a támadóm lassan elengedett. Kihasználtam az alkalmat és megragadtam a kezét majd a háta mögé tettem és úgy fogtam le.

- Hé, An! – jajgatott.

- Te? – lepődtem meg.

- Mégis ki más? – mondta nehézkesen miközben arccal nekinyomtam a falnak.

- Miért? – szorítottam erősebben a kezét.

- Mert miért ne? – sziszegte fájdalmak közepette. Felsóhajtottam majd elengedtem és hátrébb léptem.

- Miért bukkansz fel mindig ott ahol én vagyok? – mondtam mérgelődve miközben ő a csuklóját simogatta ahol megszorítottam.

- Ezt én is kérdezhetném. – nézett rám.

- Idegesítő vagy. – tettem csípőre a kezeimet.

- Hé! Az előbb mentettem meg az életed! Megint. – húzta ki magát büszkén Lovelace.

- Na menj és lődd le magad. – forgattam meg a szemeimet, majd hátrébb löktem és elindultam kifelé.

- An! – kiabált utánam, de nem foglalkoztam vele. – Hé, An! – kiabált újra.

 - Mi van már?! – fordultam vissza dühösen. Ekkor hirtelen lépéseket hallottam a hátam mögül. A dühös tekintetem hirtelen átment unottba. Felsóhajtottam majd megfordultam.

- Rég találkoztunk. – vigyorogtam bután Nero-ra.

- Ez volt az utolsó alkalom. – mondta majd leakart szúrni, de kitértem. Elszaladtam mellette majd a motorom felé vettem az irányt. Csak pár lépés választott már csak el tőle mikor Nero megragadta a karom és lenyomott a földre. Idegesen ficánkoltam a földön, de túl erősen fogott. - Kicsit sajnállak. – jelentette ki.

- Nem szorulok rá. – válaszoltam dühösen.

- Rossz lehet szabad prédának lenni.

- Túl sokat beszélsz. – hallottam Lovelace hangját majd nem sokkal később motor zúgását. a hang irányába fordítottam a fejem és láttam, ahogy Lovelace a motoromon ülve felénk jön. Nero leszállt rólam én meg összehúztam magam, mert egy pillanatra elhittem, hogy elgázol. Lovelace megállt mellettem a motorral majd a kezét nyújtotta felém.

- Gyere. –hívott.

Vonakodva ugyan de megfogtam a kezét és felültem mögé a motorra. Neki köszönhetően újra megmenekültem…

- Kapaszkodj jobban. – kiabálta miközben az utcákon száguldottunk.

- Ha azt akarod, hogy tapizzalak azt mondd! – kiabáltam vissza majd szorosabban öleltem át.

- Kösz a tippet. – mondta, hangjából ítélve mosolyogva.

- Haza vigyelek?

- Ne. A parkhoz.

- Rendben.

Valami nagyon nincs rendben. Kim, Nero, Lovelace… mind furák vagytok. Valami van a levegőben. Valami készülődik… Mikor megérkeztünk mindketten leszálltunk a motorról. Körbe néztem hátha itt van már Kim de nem láttam sehol.

- Akkor én megyek. – nézett rám Lovelace.

- Helyes. – vágtam rá majd az égre néztem. Hallottam halkuló lépteit, miközben az eget kémleltem. Teltek a percek. Öt, tíz, harminc majd végül már egy óra is eltelt. Kim, hol vagy már? Két óra után fogtam magam, felültem a motoromra és haza hajtottam vele. Mikor beléptem a házba csend fogadott.

- Hahó! – kiabáltam de nem válaszolt senki. – Srácok!

Senki sincs itthon. Az egy dolog, hogy Kim nincs itt. De a többiek hova a francba tűntek?!

K(iller)-POP 9.rész - A buli

9.rész

A buli

2044.07.07.

*Nicole*

El se hiszem, hogy rávettem magam arra, hogy elmenjek ennek az idiótának a szülinapi bulijába. A taxi sofőrnek odaadtam a kis cetlit amire a megadott cím volt leírva és már indult is. Miközben az autóban ültem a kezembe tartottam az ajándékát is amit legszívesebben kihajítottam volna az ablakon. Nyomorék, meg se érdemli. 

Nem erőltettem meg magam ajándékozás terén. Megvettem a legelső parfümöt, ami tetszett, becsomagoltattam és kész is. 

Miután kiszálltam az autóból vettem egy nagy levegőt és elindultam az ajtó felé. Már messze hallani lehetett a hangos zenét és a kiabálást. Remek, utálom a zajos helyeket. Maradok, egy órát aztán tiplizek haza. 

Kopogtam az ajtón és pár másodperccel később ki is nyílt az ajtó.

- Csak eljöttél. – mosolygott G.O.

- És már meg is bántam. – fintorogtam, ahogy láttam a háttérbe a sok bulizó embert.

- Gyere. – tárta ki jobban az ajtót.

- Köszi. – mentem be majd miután becsukta utánam az ajtót felé fordultam és a kezébe nyomtam az ajándékot.

- Add át neki üdvözletem és azt,  hogy remélem pár éven belül újra elindul az egyed fejlődésben és nem ragad le annál a szintnél ahol most van. Örülök, hogy itt lehettem nagyon élveztem, mennem kell. – fordultam az ajtó felé, de visszarántott.

- Csak ne olyan sietősen. – vigyorgott G.O. – Ezt meg add oda neki te. – nyomta a kezembe a z ajándékot.

- Gonosz vagy. – duzzogtam.

- Hát persze. – kacsintott. – Érezd otthon magad. – mondta majd elsétált.

- „Érezd otthon magad”. – utánoztam elváltoztatott hangon. – Azt nehéz lesz…

Betámadtam a konyhát, majd öntöttem magamnak egy kis boros kólát. Azzal el is voltam egész addig míg…

- Nahát, kit látnak szemeim. – hallottam Mir hangját mire kiköptem az innivalóm.

- Ne ragozzuk. – néztem rá gonoszan. – Nesze. – nyomtam a kezébe az ajándékot.

- Igazán nem kellett volna…- szégyenlősködött.

- Hát szerintem sem. – vágtam rá.

- Köszönöm. – lépett oda hozzám majd magához ölelt én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. 

- nem vagyunk ilyen jóba. – löktem el magamtól majd megigazítottam a ruhám.

- Érezd jól magad. – mosolygott, mint egy kisgyerek majd elment.

Sóhajtottam egyet majd ittam tovább. Megőrülök ettől a gyerektől. Fogja magát és megölel. Csak nehogy legközelebb ágyékon rúgjam.

Leültem a kanapéra kezemben a boros kólámmal és csak néztem a többi embert, ahogy szórakoznak. 

Hirtelen olyan volt mintha egy vízesés alatt állnék. Jéghideg víz borult a nyakamba nem is akármennyi. Felugrottam a kanapéról és megfordultam.

Egyik srácot se ismertem azok közül, akik leöntöttek jó nagy vödör vízzel, majd röhögtek rajtam.

- Az igen. – jött oda Mir ámuldozva.

- Idióta! – üvöltöttem a képébe.

- Rendesen eláztál. – röhögött ki.

- Dögölj meg. – löktem félre majd bementem a konyhába, letettem a poharat és becéloztam a fürdőt. 

- Idióta barmok! – mérgelődtem magamban miközben a tükörben igazgattam magam. Bőrig áztam mindenhol. 

- Remek…

Visszafelé tartottam mikor megláttam, ahogy egy lány az egyik fotelbe ül és ugyanazok a srácok felé tartanak egy vödör vízzel.

- Vigyázz! – kiáltottam el magam, de késő volt.

Őt is leöntötték. A lány megrémülve ugrott fel a fotelből és kétségbeesetten mérte végig magát.

- Hé, most már hagyjátok abba. – sietett oda Mir majd átölelte a lányt. – Fogjátok vissza magatok vagy menjetek haza.

Az állam a padlót súrolta. Más lányt egyből a kegyei alá vesz és „ápolgatja” engem meg teli pofával kiröhög. 

- Barom. – mérgelődtem majd dühöngve elindultam az ajtó felé mikor valaki hirtelen elém lépett én meg nekimentem.

- Bocsi. – léptem hátra és fogtam a fejem.

- Bocs, nem vettelek észre. – válaszolt.

- Semmi baj. – intettem le.

Elvettem a kezem a fejemtől és ránéztem.

- Olyan ismerős vagy… - csúszott ki a számon miközben összeszűkített szemekkel bámultam.

- Pedig még nem találkoztunk. – mosolygott. 

Aranyos, mégis kicsit gonosz mosolya volt. Nagyon ennivaló volt. 

- Kyuhyun. – nyújtotta a kezét.

- Oh. – lepődtem meg. – Super Junior igaz? – fogtam meg a kezét mosolyogva.

- Pontosan. – viszonozta a mosolyt.

- Sok számotokat szeretem. – vigyorogtam kínosan. – Amúgy Nicole vagyok.

- Szép név.

- Átlagos. – zavarban voltam. Magam sem tudom miért. Nem jellemző rám az ilyen viselkedés… - Ha nem haragszol megyek és fogok magamnak egy taxit. Kicsit vizes lett a hangulat és haza akarok menni.

Azt a részt mellőztem, hogy „el se akartam jönni.”

- Elvigyelek? – vette ki a zsebéből a kocsija kulcsát.

- Nem szükséges. – ellenkeztem.

- Mizu? – borult valaki a nyakamba.

Aha..” valaki”.

- Hagyj. – löktem el magamtól Mir-t.

- Miért duzzogsz? – értetlenkedett.

- Nem mondtam, hogy hagyj békén?! – förmedtem rá.

- Olyan vagy mint egy hárpia… - kicsit részegnek tűnt.

Hárpia?! Mi másra számítottam…

- Menj és lődd le magad. – hajtottam le a fejem. Csalódott és megsértett voltam, de nem akartam kimutatni.

- Mit vártál mit mondok? – bökött oldalba.

- Hagyj már! – kezdtek könnyek gyűlni a szemembe.

A francba. Miért könnyezem? Miért kéne, fájjon egy kicsit is az amit ő mondd? Hol hagytam az eszem?

- Ne várj olyat, ami nem fog megtörténni. – komolyodott el Mir.

Csönd lett. Még is ugyan mit várnék?! Nem várok semmire… Mi tud ez a beképzelt barom amit én nem? Én nem…

- Gyere haza viszlek. – karolt át Kyuhyun majd az ajtó felé kezdett terelni.

Még is mi volt ez az egész? Teljesen össze vagyok zavarodva. Egyikünk se úgy viselkedett, mint szokott. Egyáltalán miért hívott meg? Én vagyok a szánalmas, amiért eljöttem…