K(iller)-POP 7.rész - Áruló testvér?

7.rész

Áruló testvér?

* Kim *

Ma GD-nek Daesung-nak és nekem ki kell derítenünk egy K.O.L.E.R. ügynök személy azonosságát.

- Hé, amúgy ti ismeritek ezt a Glóriát? – kérdeztem a fiúkat.

- Igen, egyszer már találkoztunk vele, nem túl erős, de nem szabad alá becsülni. – válaszolt Daesung.

- Hm, értem.

Néma csendben mentünk tovább, amikor egy folyosóhoz érkeztünk.

- Valaki jön! – jelzett nekünk GD.

Mind elbújtunk a szellőzőben. Nagyon szűk volt a hely. Utálom a kis helyeket, alig fértünk el. Daesung ment előttem és véletlenül megrúgta a kezem. A csuklóm iszonyatosan elkezdett fájni.

- Ne haragudj. – kért bocsánatot.

- Semmi baj. – mosolyogtam rá.

Pár métert mentünk még tovább, ekkor beszélgetést hallottunk lentről. Két fekete maszkos fickó beszélgetésének lehettünk fül tanúi.

- Azt akarod, hogy rakjuk ki a csapatból?

- Csak a terhünkre van.

- De, ezt akkor sem tehetjük, mihez fog kezdeni?

- Az már nem a mi dolgunk, ne foglalkozz vele!

- Hogy mondhatod ezt? Ő is a csapatunk tagja!

- Már nem. És nem akarok róla többet hallani!

- Akkor sem ha- várj, mi volt ez a zaj

Észre vettek minket, gyorsan elkezdtünk kúszni a szellőzőben. Pár percen belül ők is fent voltak. egyik előttünk, másik mögöttünk. Kénytelenek voltunk lemászni, hisz a szellőzőben nem tudunk bunyózni.

- Mióta voltatok a szellőzőben? – kérdezte az egyik.

- Ne nézz már olyan hülyének, hogy majd megmondjuk. – flegmázott GD.

- Végül is mindegy, ebből a szobából úgysem juttok ki élve. – vigyorgott.

- Tia, mi lefoglaljuk őket, te menj előre. Amint végeztünk megyünk mi is. – adta ki az utasítást GD.

Elindultam egy sötét folyosó felé. Annyira utálok egyedül sétálni a sötétben, mindig kiráz a hideg.

Mi ez a fény? Egy fény gránát? Basszus, nem látok semmit. Hirtelen valaki elkapta a csuklóm. Felszisszentem a fájdalomtól.

- Lássuk csak, ki vagy te? Ó, szóval Midnightia. – vigyorgott.

- Ki vagy te? – kérdeztem ijedten.

- Nero vagyok szia. – mosolygott.

Szúrós szemekkel néztem rá.

- Úgy láttam mintha fájna a csuklód. – elkezdett húzni maga felé.

Nem kiálthatok, mert azzal elismerném a vereségem, pedig nagyon fáj. Végre elengedett.

- Meg kéne nézetned egy dokival nem? – mosolygott.

- Mit érdekel az téged? – válaszoltam neki flegmán.

- Csak egy javaslat volt.

- Öhm…miért nem támadtál rám? – érdeklődtem.

- Nem szeretek lányok ellen harcolni, főleg ha meg vannak sérülve.

Nem tudom most mihez kéne kezdenem. Tovább engedni valószínűleg úgysem fog, beszélgetni meg nincs időm.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte.

- Nem rád tartozik. – válaszoltam.

- Jól van, nem kell ilyen harapósnak lenni. – mondta csodálkozva.

GD és Daesung rohant felénk.

- Mégis mit művelsz Tia? Nem a küldetést kéne végre hajtanod? – kérdezte mérgesen GD.

- Te vagy a híres Kobra igaz? – kérdezte mosolyogva Nero GD-től.

- És te ki vagy? – kérdezett vissza GD.

- Nero vagyok. – mutatkozott be.

- Erre nincs időnk, átengedsz magadtól, vagy jussak át erőből? – kérdezte GD.

- Próbálkozni lehet, mindig is szerettem nyerni. – mondta bizakodva Nero.

- Nyerni? Na azt te ma nem fogsz. – röhögött GD, majd elkezdett Nero felé rohanni.

Daesung-al mi mentünk tovább a folyosón. Kíváncsi vagyok melyikük fog nyerni. Remélem GD-nek nem esik baja.

- Nyugi biztosan GD fog nyerni. – nyugtatott Daesung.

Gondolom feltűnt neki, hogy éppen nagyon koncentrálok. Válaszképp csak mosolyogtam rá. Még mindig nagyon féltem attól, mi lesz ha nem GD fog nyerni. Még sosem történt ilyen, de mégsem tudom ezt kiverni a fejemből, nagyon rossz elő érzetem van. Pár méterrel arrébb a folyosó ketté ágazott.

- Külön kéne válnunk. – mondta Daesung.

- Rendben. – vágtam rá, holott nagyon reméltem, hogy ez nem fog megtörténni. E-egyedül, egy sötét folyosón… még a gondolatától is kiráz a hideg. De, erőt kell vennem magamon, meg kell mutatnom a többieknek, hogy számíthatnak rám. Nem támaszkodhatok rájuk, hisz nem lesznek mindig mellettem amikor bajban leszek. Egyedül kell megoldanom. Elkezdtem futni, hátha hamarabb vége a folyosónak. Ez addig tűnt jó ötletnek, ameddig el nem fáradtam. A folyosó végéig sétáltam, ahol találtam egy ajtót. Nem hallottam semmit kintről, így gondoltam bekukkantok, hátha van bent valami érdekes. Nagyon kevés fény volt a szobában, alig láttam valamit, de ennek köszönhetően engem sem láttak meg. Nem tudom pontosan hányan lehettek bent, de elég sokan voltak. Valami tervről beszéltek, sajnos csak szó foszlányokat hallottam, így nem tudtam összerakni, hogy milyen terv lehet.

- Akkor ezt fogjuk csinálni. – mondta egy ismerős hang.

Ez a bátyám hangja volt… Nem, az lehetetlen. Mit keresne ő itt? Talán elárult minket? De, hisz ezer éve ismerem, sosem tenne ilyet. Vagy talán mégis? Kezdtem elbizonytalanodni. Ajaj, jön valaki. El kell bújnom. Pont időben huh. Vissza megyek a többiekhez. Nem tudom, szóljak e nekik erről vagy sem? Nem vagyok biztos benne, hogy ő volt. Ki kell derítenem…